Blekfrájdéjos fortélyos

2024.11.24

A tegnapi napon főhősnőnkhöz érkezett elektronikus úton egy kedves levél, ami 2024. november 23-án, 08:15-kor pottyant a fiókba. Azt írta a kedves szolgáltató, hogy nagyon köszöni, hogy korábban náluk jártam, és ebből az örömből adódóan felajánlják, hogyha 2024. november 15-éig ellátogatok hozzájuk, akkor ingyenes szolgáltatást is kaphatok. Kortyoltam a reggeli kávém, és arra gondoltam, hogy írok nekik, egy mosolygós, nem bántó válaszlevelet, rávezetve őket a blekfrájdéjos fortélyosságukra.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Igazán megtisztelő az invitáló, ajándékot kínáló levelük, hovatovább számon tartják, vevőkörükbe tartozom. Szinte már örültem a kivételes lehetőségnek, amikor kisebb akadályba ütköztem. Nem, nem az önök hibája a bolygók állása és annak pályája, a háromdimenziós tér és idő együttes tánca. Newton az időt is abszolútnak tekintette "Az abszolút idő magában véve és lényegéből eredően, minden külső körülményektől függetlenül, egyenletesen múlik". Igazán szégyellem magam, de még nem tartok magas szinten a kvantummechanika és a relativitáselmélet szintézisében, és egyelőre (mondom: egyelőre!) nem tudom meghajlítani se a teret, se az időt, bár már volt olyan munkahelyem, ahol ennek nyomát felleltem (sicc!). Ennek indokán fel kell keresnem Dr. Stranget, hogy Agamotto szeme nyakláncát adja kölcsön nekem, hogy az időt visszapörgetve Önökhöz betérjek, vagy egyszerűen keresek egy Tardist, és a Ki vagy Doki időgépével hamar kiruccanok, hogy a felajánlott ajándékot időben elcsípjem. 

Mivel ma van a tegnap holnapja, remélem, hogy időben értesítettem Önöket, hogy az akadályok leküzdését megkezdtem, vagy talán már el is végeztem...?

Tisztelettel:

Mónika, az Arany

ui: kaptam ma levelet, hogy bocsesz, 2024. december 15-ig várnak....





© 2024 Aranyszem blogja Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el